Rövid elbeszélések és meghallgatott imák

Egy általánosan elterjedt szokás az Egyházban, hogy a hívők szükséghelyzetben a szentség hírében állók közbenjárásáért imádkoznak. A következőkben néhány, az Opus Dei Prelatúra Szenttéavatási Hivatalába érkezett ilyen rövid elbeszélést olvashatnak.

Photo: Cybrarian77

Unokám arcán lévő folt

Unokám Carolina egy vörös folttal az arcán született, ami kiterjedt a homlokára, a szemöldökére, az orrára és a felső ajkára. Rendkívül feltünő volt. Három megkérdezett bőrgyógyász szakorvos három különböző diagnózis adott, amely önmagában véve elkeserítő volt. Csak abban egyeztek meg a vélemények, hogy a folt nehezen tüntethető el.

Valóban aggódtam, így nagy hévvel és kitartással kezdtem el Guadalupe közbenjárásáért imádkozni. A gyermek most egy és fél éves, s a folt szinte teljesen eltűnt. Mª E.F.Q. Nézeteltérésem egy tanárral

Az egyetemi tanulmányaim utolsó évének első félévében nézeteltérésem volt egy tanárommal a tananyagot érintő véleményem miatt annyira, hogy a tanórán hangos szóváltásba is keveredtünk. A vizsgán csak egy megfelelttel engedett át, s többek között ezt azzal magyarázta, hogy katolikusnak lenni egyszerű és kisebbségi dolog, s hogy egy olyan ember, mint én, nem érdemel jobbat.

Guadalupéhoz fordultam, hogy járjon közben érdekemben az engem ért igazságtalanság miatt. Amikor megkaptam a leckekönyvemet, egy kiváló minősítés állt benne. A.S.L.