Boldog II. János Pál és Boldog XXIII. János közeljövőbeli szentté avatása, valamint a tiszteletre méltó Álvaro del Portillo várható boldoggá avatásának híre nagy örömre ad okot, és szerencsés egybeesésről van szó. Ferenc pápa döntése arra késztet, hogy szívünk mélyéből adjunk hálát Istennek.
Boldog II. János Pál fáradhatatlan nagylelkűséggel szánta egész életét az emberiség szolgálatára. Mondanivalóban gazdag tanításával, sokatmondó szavaival, írásaival és gesztusaival közelebb vezetett minket Istenhez. Egész élete a Krisztussal való bensőséges egységre támaszkodott: ahhoz, hogy megértsük szolgálatának termékenységét, elég volt látni, ahogy imádkozott.
II. János Pál és XXIII. János valóban olyan atyák voltak, akik közel álltak minden hívőhöz, az Egyházhoz és - nyugodtan állíthatom - az Egyház e kis részéhez, az Opus Dei Prelatúrához is. Úgy vélem, hogy nekik köszönhetően emberek milliói érezték magukat a Pápa szeretett gyermekeinek.
Mons. Álvaro del Portillo nagy támasz volt Szent Josemaría számára, II. János Pál pápának pedig hűséges munkatársa. Számos alkalommal hallottam, amint különböző országokból származó egyházi személyek és világi hívők arról beszéltek, milyen sokat kaptak ettől a hűséges paptól; és egy dologban mind egyetértettek: könnyű volt szeretni don Álvarót, biztosnak lenni a tanácsaiban, hiszen azok a lelkük iránti őszinte papi érdeklődés kézzelfogható megnyilvánulásai voltak.
Az Egyház Mons. Álvaro del Portillóról úgy beszélt, mint egy jó és szeretetre méltó emberről, aki békét és derűt öntött a lelkekbe. Ebben az örömteli pillanatban e jó és hűséges szolga közbenjárásához folyamodom, és azt kérem tőle, hogy „fertőzzön meg” minket Isten, az Egyház, a Pápa, Szent Josemaría és a barátai iránti hűségével, hogy adja nekünk az ő szívében lakozó szociális érzékenységet, amely megmutatkozott abban a számtalan kezdeményezésben, melyek a világ legkülönbözőbb pontjain jöttek létre a legnagyobb szükséget szenvedők megsegítésére, valamint azt kérem, hogy járja ki számunkra Istennél a szeretetet a család iránt és a papság iránti szenvedélyes szeretetét, nem elfeledkezve gyengéd és egyszerű áhítatáról sem, amelynek elengedhetetlen oszlopa volt a Szűzanya iránti tisztelet.