A Prelátus levele don Álvaro del Portillo boldoggá avatásáról

Msgr. Álvaro del Portillo boldoggá avatása időpontjának és helyszínének bejelentése alkalmából az Opus Dei Prelátusa az alábbi levelet írta.

Kedves gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Isten iránt hálatelt szívvel adom tudtotokra, hogy tegnap délután, nem sokkal azt követően, hogy visszatértem Indiából, megerősítést nyert, hogy a Szentatya, Ferenc pápa elfogadta a don Álvaro boldoggá avatásán részt venni kívánó személyek rendkívül magas számára való tekintettel hozzá intézett kérésemet, és úgy határozott, hogy a szertartásra 2014. szeptember 27-én Madridban kerül sor. Ehhez hozzáadódik az a körülmény is, hogy 2014 - amikor Madridban sor kerül a boldoggá avatásra - egyben don Álvaro születésének századik évfordulója is: 1914. március 11-én született a spanyol fővárosban. Ugyanakkor a 2005. szeptember 20-a óta érvényes gyakorlat szerint - XVI. Benedek ugyanis úgy rendelkezett, hogy a Pápa csak a szentté avatási eljárásokat végezze - a szertartást Angelo Amato bíboros, a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának Prefektusa mutatja majd be.

Noha a későbbiek folyamán további részleteket közlünk majd veletek a Madridban és Rómában várható különböző eseményekről, szerettem volna minél hamarabb tudatni veletek ezt a hírt, amelynek örömmel kell eltöltenie minket, miközben ezzel az örömteli hírrel is Isten dicsőségére, az Egyház és a lelkek szolgálatára törekszünk.

Arra kérlek benneteket, hogy ebben az egyedülálló örömben adjatok velem együtt hálát a Pápának azért a döntéséért, hogy boldoggá avassák ezt a püspököt - aki korábban mindannyiunk számára testvér volt, majd később Atya -, aki kimondhatatlanul szerette és szolgálta az Anyaszentegyházat. Mostantól kezdve kérjük don Álvaro közbenjárását a Szentatya szándékaiért: az apostoli munka megújulásáért, azért, hogy minden keresztény Istent szolgálja, a legnagyobb szükséget szenvedőknek nyújtandó támogatásért és segítségért, a közelgő szinódusért a családról, a papok életszentségéért és sok más kérésért, amellyel a Pápa Isten Népéhez fordul.

Azt javaslom, hogy használjátok ki a boldoggá avatás előtti hónapokat - én is így teszek - arra, hogy szorosabban don Álvaro nyomában járjunk: kövessük az Úr, az Egyház, a Pápa, Szent Josemaría, a testvérei, a barátai és a Műben gyermekei iránti hűség nyomait. Életének oly sok fénnyel teli évére visszagondolva és írásait ismerve igyekezzünk utánozni Isten és a többi ember iránti szeretetét, arra irányuló vágyát, hogy mindig és mindenben Isten akaratát teljesítse, apostoli buzgalmát, a lelkek iránti szolgálatkészségét, valamint azt, ahogy készen állt rá, hogy magára vállalja a Mű szent terhét, amely most a mi kezünkben van: a tiétekben és az enyémben.

Don Álvaro hatására béke töltötte el a szíveket: sokan számolnak be erről azok közül, akik találkoztak vele, vagy az összejövetelekről és lelkipásztori útjairól készült videofelvételekről ismerik. Gyermekem, most arra kérjük don Álvarót, hogy járjon közben azért, hogy mély gaudium cum pace, öröm és béke töltse el a szívünket és azok szívét is, akik a múltban kapcsolatban voltak az Opus Dei apostoli munkájával. Továbbá kérjük a leendő Boldog Álvaro közbenjárását a rengeteg háború és konfliktus sújtotta világ békéjéért.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket.

Atyátok,

+ Javier

Róma, 2014. január 22.